Ez az oldalt Korea csodálatos világával foglalkozik.Ha tetszik,és érdekel nézz körül bátran! Üdvözlettel SungJong.♥
Fő menü.~
Korea.~
♥.
Extrák.~
Chat.~
Belépés

Tartalom:

1.rész
Ármány és összeesküvés”
Dongi egy boncsegéd leánya, aki egy holttestet talál. Később kiderül, hogy nem ez az egyedüli holttest. A csendőrfőnök Dongi apját kéri meg, hogy segítsen a pontosabb nyomozás érdekében. A nyomok szerint a Penge Szövetségnek köze lehet a dologhoz, amely biztonságot nyújt a szökött szolgálóknak. Nemeseket tartóztatnak le. Közben rájönnek, hogy Dongi apja tévedett. Összeesküvők a férfit felkeresik, és elrabolják leányát. A Penge Szövetség tagjai gyülekeznek…

2.rész
„A selyemruha”
Csve Hjovont felbérelt gyilkosok támadják meg, de Csonszu megmenti. Dongit egy házhoz viszi el, ahol beteljesül álma, „köszöntő lány” lesz. Hjovon és leánya ellen parancsot adnak ki, hogy fogják el őket. Dongi apja nem engedi, hogy köszöntő lány legyen, s a lány ezt nem érti. Ezért kitalálja, hogy elmegy a miniszterhelyettes házához, aki az apja életére tör. Szo Jonggi újra akarja indíttatni a nyomozást, ehhez pedig egy befolyásos emberre van szüksége, a főállamtanácsosra, aki az apja, de őt meggyilkolják, miközben a királyhoz tart. A Penge Szövetség tagjait elfogják…

3.rész
„A titokzatos hölgy”
A csendőrfőnök ellen nyomozás indul, mert megpróbálja megvédeni a Penge Szövetséget és Dongi apját. Eközben a csendőrfőnök megtud a boncsegédről pár dolgot. A szövetség megmaradt tagjai, Hjovon parancsának ellenére ki akarják szabadítani a szövetség tagjait. Nem sikerül, mindenkit megölnek. Dongi az újév előtt egy hölgytől olyan kézmozdulatokat lát, amelyek ugyanazok, mint a csendőrfőnök kézmozdulatai. Egy látnok szerint a titokzatos hölgy és Dongi sorsa összekapcsolódik…

4.rész
„A hajtóvadászat”
A Penge Szövetségi tagok családjai ellen hajtóvadászatot indítanak a miniszterhelyettes felhatalmazásával, sőt az életben maradt tagok ellen is. A Büntető Törvényszék üldözi a tagokat. Dongi, miközben kóborol, találkozik Gedórával, aki elmondja, hogy az ő apját is megölték. Egy társaság elviszi Szolhihez, Dongjó szerelméhez, aki magához veszi a lányt. Gedóra hamis papírok segítségével kijut a városból, de Dongi marad, és bekerül a Zeneakadémiára, szolgaként. A katonák újabb holttestre találnak rá, egy gyermekre, aki Dongi selyemruháját viseli. Szo Jonggi rájön, hogy mi történt, de nem mondja el senkinek…

5.rész
„Baljós előjelek”
A zenészek az éves zenevizsgára készülnek, amelyen Szukdzsong király is részt vesz. Dongi királyi hangszeren játszik, amit nem volna szabad, de a király érdeklődését felkelti vele. Hvang Dzsuksik emiatt elküldi a hangszerkészítő műhelybe. Eközben a magas rangú emberek harcolnak egymás ellen. Dzsáng Okdzsong udvarhölgyet a király vissza szeretné hozatni, de az anyakirályné ezt nem engedi. A baljós jeleket is ráfogják, a Nyugati Frakció miniszterével egyetemben. Dongi még mindig keresi a kulcsdísz tulajdonosát, s ez alatt új nyomot talál. A zenészek koncertje a születésnapi ünnepélyen megszakad, a királynő sorsa által. A Királyi Zeneakadémiát a király felelősségre vonja…

6.rész
„A bizonyíték”
Közben elrabolták Dongit, majd amikor észhez tér, a kőharagkészítő holttestére talál egy kalyibában. El tud szökni, és a csendőrségre siet, hogy elmondja, ismét megöltek valakit. De amikorra odaérnek, már hűlt helye a királyi harangkészítőnek. A király megbízza a csendőrséget és a törvényszéket, hogy derítsék ki, mi is történt, és ki az, aki gyilkolja az embereket. Ez az ember lett volna a bizonyíték, de nem tudják hol van. Az uralkodó keresteti Dongit, de nem találják, ezért saját maga jár a dolgok után. Dongi visszamegy a kalyibába, ahol találkozik az álruhás királlyal…

7.rész
„A jutalom”
Dongi találkozása sikeres volt a királlyal, ezért a király bizonyítani tudja, hogy a hangzavarnak van tudományos oka, és a csendőrség elindíthatja a nyomozást, ezért Dongi jutalomban részesül. A dolgok nem mennek egyszerűen, mert Dzsáng úrnő közbeavatkozik, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy azt hiszik. A Zeneakadémia új vezetőjével problémája lesz Donginak, és büntetés vár rá…

8.rész
„A próbatétel”
Dongi látni szeretné Dzsáng úrnő ékszerét, hogy ő e az az udvarhölgy, akivel találkozott hat évvel korábban. Szemtelenségért nem kap büntetést, megkedveli Dzsáng úrnőt, és hogy bebizonyítsa, hogy bátor, ezért megbízzák egy feladattal. A király ennek nyomásásra leállíttatja a nyomozást, így a csendőrfőnök egy Dongi nevű lány után nyomoz, akivel hat évvel azelőtt találkozott. Kim Hván és tanítványai a városba érkeznek. Csá Csonszuval a múltra gondolnak, és nem is gondolnák, hogy akit annyira szeretnek, ott van a városban. O Hodzsáng, a Zeneakadémia új jegyzője Dongit akarja megszerezni…

9.rész
„A vizsgálat”
Dongi orvosságot vitt a királyi palotába, amire rájönnek, és elrendelik kihallgatását. A király irányításával az orvos kideríti, hogy a királyné gyógyfőzetébe mi került, az esete nagyon súlyos. Csonszu már biztos abban, hogy Dongi a fővárosban van, ezért tervet eszel ki. Az anyakirálynő Dzsáng úrnő ellen cselt eszel ki, ezalatt az Udvari Számvevőszék lép közbe. Donginak már a király sem tud segítséget nyújtani…

10.rész
„A vád”
Dzsáng úrnő maga megy el az Udvari Számvevőszékhez, majd feladja magát, ezzel segít Donginak. Barátai megkönnyebbülnek hogy kiszabadult, de Dongi ettől nem érzi magát jól, mert Dzsáng úrnőt elfogták. Mivel a gyógyfűcsempészés miatt már felségárulásról beszélnek, Dongi cselekedni kezd, hogy bebizonyítsa, hogy az úrnő ártatlan. Han kamarás ezt titokban akarja tartani a király előtt. Ezalatt Csonszu egy lépéssel előbb jár, hogy Dongit megtalálja…

11.rész
Az álmok valóra válnak”
Dongi bajba kerül, de Szukdzsong király megmenti, aki ismét álruhát öltött. Közben arról kezdenek beszélni, hogy Dongi bizonyítékokat talált, miszerint Dzsáng úrnő ártatlan. A Számvevőszék is vizsgálódik, de későn. Dongi bizonyítékai által minden rendben lesz. Dzsáng úrnő magához hívatta testvérét, hogy esküjüket beteljesítsék, ami Donginak nem tesz jót…

12.rész
„Udvari intrikák egy kivégzés körül”
Dongi az Udvari Számvevőszék udvarhölgye lesz, és ez újabb bonyodalmakat szül. A Zeneakadémián barátai ennek örülnek, de új helyén senki nem kedveli, így a főudvarhölgy és az oktató udvarhölgy kigondolja, hogyan távolítsák el a pozíciójából. Tervükhöz magas rangú emberek befolyására is szükségük van, hogy Dzsáng úrnő kellemetlen helyzetbe kerüljön. Dzsáng Hidzse a csendőrségre kerül, és a csendőrfőnököt nézi ki társának. Otepungot nézi ki magának, a Déli Frakció egyik emberére, hogy előnyökre tegyen szert…

13.rész

„A vizsga”
A Számvevőszék udvarhölgyei vizsga előtt állnak. Az előző évi tananyagból kell tenniük, de Dongi ismeretlen anyagból kell feleljen, így megbukik. A háttérben a főudvarhölgy áll. Donginak és barátainak sikerül érvényteleníttetnie a vizsgát, így újra felelhet. Segítséget kap, így remekel a vizsgán…

14.rész
„A titkos nyomozás”
Jongdál átkutatja Csonszu szobáját, aki kérdőre vonja ezért. Ezalatt rendbe jönnek a dolgok a palotában, és újra találkozik Dongi és Csonszu. Dzsáng Hidzse, aki benne van a csempészetben, megvesztegeti a Déli Frakciót, hogy leállíttatja Jongdál ügyének vizsgálatát, ha nem folytathatja üzleteléseit. A nyomozással foglalkozó udvarhölgyek lelepleződnek, és ez következményekkel jár. Dongi visszamegy a palotába, mert talált valamit, ezalatt pedig találkozik Szukdzsong királlyal, aki lelepleződik…

15.rész
„A dilemma”
Dongi bizonyítékot talál Jongdál ellen. A csendőrség is tovább kutat ez ügyben, ezért Dzsáng Hidzse segítségét kéri. Dongi és barátai meglepődnek, hogy Szukdzsong nem is bíró, hanem maga a király. Haláleset történik, s emiatt Dongi bajba kerül, valamint konfliktus fenyegeti hazájukat. Szukdzsong király döntés előtt áll…

16.rész
„A leleplezés”
Dongi haladékot kér, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, és hogy Kim Jongdál egy bajkeverő. Szukdzsong király meg akarja védeni, ezért még harcolna Kínával is. A miniszterek próbálják meggyőzni a királyt, hogy döntését ne hamarkodja el. Dzsáng úrnő úgy gondolja, hogy a király többet érez Dongi iránt. Ezalatt Hváng Dzsusik megkéri Csonszut, hogy vigyen át a határon egy embert. Az út alatt Csonszu megtud valamit, ami árthat Hvángnak…

17.rész
„A kinevezés”
Szukdzsong királyi ágyassá teszi Okdzsong udvarhölgyet, aki egy fiúval ajándékozza meg. Az anyakirályné meg akarja akadályozni, hogy trónörökös legyen a kisfiú. Okdzsong bátyja, hogy megvédje őket, mérget ad a királynénak. Szukdzsong király elmegy Dongihoz, akik egyre közelebb kerülnek egymáshoz…

18.rész
„Ki volt a tettes?”
Nyomoznak az anyakirályné merényletének ügyében. Dongi szerint Dzsáng úrnőhöz, a királyi ágyashoz és testvéréhez vezetnek a nyomok. Dzsáng úrnő félre akarja vezetni a lányt, de ő nem hisz neki. A király egyre többet van Dongival. Majd Inhjon királynő is gyanúba keveredik egy kihallgatás során…

19.rész
„A nyomozás folytatódik”
Bonyolulttá válik az ügy a királyné és az udvari orvos körül. Hamis csekk kerül elő. Szukdzsong király nem bízik sem feleségében, sem Dzsáng úrnőben. Csak Dongiban bízik, akinek kitárja szívét, ettől megkönnyebbül. Dzsáng úrnő ezt meglátja, és elfogja a féltékenység…

20.rész
„A trónfosztás”
A hamis csekk ügyében tovább nyomoznak. Dzsáng Hidzse emberei elfogják a tisztviselőt és kihallgatják. A tisztviselő meghal, de Dongi azt mondja, hogy életben van. Dongi beszél Dzsáng úrnővel, hogy a nyomozást be tudja fejezni, ezzel bebizonyítsa a királynő ártatlanságát. Az anyakirálynő meghal, így megkezdődhet a trónfosztás. Ennek legjobban Dzsáng úrnő és udvarhölgyei örülnek. Dongi nem adja fel…

21.rész
„A kincstár”
Inhjonnak távoznia kell, de előtte megkéri Dongit, hogy vigyázzon Szukdzsong királyra. Sokan úgy vélik, most magasabb pozíciókba kerülhetnek. Az udvarhölgyek az udvar hivatalaihoz kerülnek, Dongi a kincstárba. Az eunuchok már régóta a palotában vannak, és ellenükre van, hogy egy udvarhölgy vizsgálja a számlakönyveket. Dongi nem hagyja magát, és fontos bizonyítékra bukkan, ami az anyakirályné halálának körülményeit más oldalról láttatja. Ez Dzsáng úrnőnek nem kedvez…

22.rész
„Hátső szándék”
Vita alakul ki az udvari számvevőszék és a kincstár között Dongi nyomozása miatt. Ezt megtudja Szukdzsong király, és döntést hoz. Ezalatt Dzsáng úrnő megkoronázására készülnek. Dzsáng úrnő lehetőséget teremt Dzsáng Hidzsének, hogy eltüntesse a bizonyítékokat Dongival egyetemben. Sokan elkísérik, akik a palotában maradnak azok ellenségeik lecsapására készülnek…

23.rész
„Küzdelem az életért”
Dongi megszerezte a bizonyítékokat, ezért elmenekül a palotából, de meg akarják ölni. Segítőit megölik, de neki sikerül elmenekülni, bár megsebesül. A jobboldali csendőrség elfogja azokat az udvarhölgyeket, akik Dongival együtt nyomoztak, mert szerintük Dongi gyújtotta fel a kincstárat. Szo Jonggi ellen is nyomozás indul, Dzsáng úrnő pedig elintézi, hogy a Rendészeti Hivataltól el kelljen mennie. Jonggi nem hagyja magát, ezért megkeresi Dongit, hogy megmutassa neki a bizonyítékot, az iratot a Déli Frakció ellen. Dzsáng úrnőt hivatalosan is királynévá koronázzák, így a Déli Frakció győzelme teljes…

24.rész
„Újra veszélyben”
Az újdonsült királynőnek rémálmai vannak, a lelepleződéstől fél. Hogy megvédje pozícióját, az a terve, hogy fia trónörökös lehessen. A városban terjed egy könyv, amelyben róla írnak, intézkedik, hogy gyűjtsék be. A király titokban Szo csendőrfelügyelővel keresteti Dongit. Dongi életét egy kereskedő mentette meg, aki megkedveli, és hogy magánál tarthassa, nem küldi el a Csonszunak írt levelét. Dongi ezt megtudja, és ezért meg akar szökni…

25.rész
„Az árulás”
Miközben a Bjon kereskedőháztól Dongi megszökik, találkozik Hidzsével, akinek a személye fenyegető rá nézve. Az Üidzsuba száműzött Sim Vántek segítségével ki akarja deríteni, hogy miért érkzett oda Hidzse, aki Szolhi bordélyházába szervez titkos találkozót. Dongiék kockáztatják életüket, ráadásul így Dzsáng megtudhatja, hogy Dongi életben van…

26.rész
„Szabadítók”
Hidzse elfogja Üidzsuban Dongit, majd kínzásnak veteti alá, hogy megtudja, hol van Sim, mert ő is ismeri tervét. Csonszu és Szo Jongki útközben elakadnak. A királyné és O Teszuk miniszter új tervet eszel ki a trónfosztott Inhjon ellen…

27.rész
„Ármány és szerelem”
Dongi fiúnak öltözve bejut a palotába, és alig várja, hogy találkozzon a királlyal, de ez fordítva is így van. Dzsáng királyné egy szertartás alatt elájul, mindenki mérgezésre gondol, de van aki úgy véli, hogy öngyilkossági kísérlet történt, amivel gyanúba akarják keverni Inhjont. A király éppen sétál, amikor Dongi szóváltásba kerül a kapuőrrel, és erre a király is felfigyel…

28.rész
„Egymásra találás”
Dongi cselédlány lesz az udvarban. Ezalatt a királyné állapota javul. Hidzse emberei megtámadják Inhjon kunyhóját. A király újra meghallja véletlenül azt a dallamot, amit Dongi játszik az apjától örökölt hangszeren. Dongi és a király egymásra talál…

29.rész
„Szorul a hurok”
Donginak sikerül megszöknie a bérgyilkosok elől egy olyan helyre, ahol biztos, hogy nem találnak rá. Az újdonsült királyné elleni bizonyítékot átadja Szukdzsong királynak, de erről más nem tud. Dongit meg akarják ölni, hogy ne álljon az útjukba. A király csapdát állít, bár lehet, hogy ez nem segít Dongin…

30.rész
„Élet-halál harc”
A királyi rezidencián Dongi kezdi visszanyerni erejét. Tartózkodási helyét titokban kell tartani, hogy leleplezhessék Dzsángékat. Hidzsét letartóztatják, a többieket vallatásra viszik. Dzsáng királynő és a Déli Frakció el akarja tüntetni Dongit, valamint a hiteltelenné tenni a bizonyítékot. A Dongi elleni merénylet nem sikerül. A frakció azt kéri Szukdzsong királytól, hogy adják ki nekik és a Büntető Törvényszéknek Dongit. A király át is adja, de meglepetés vár rájuk…

31.rész
„A nagy választás”
Dongi külön lakosztályt kap a királytól, annak ellenére, hogy a Déli Frakció ezt ellenzi. A király bizalmasai tanácsára Dongi közelébe kerül, de Dongi fél, hogy kiderül, ki az apja. Szukdzsong király két gyűrűt is ad neki ajándékba, de Dongi elfut, a király utánamegy, és egy hegyi sziklánál találja meg a síró lányt…

32.rész
„A járvány”
A király félénken közeledik Dongihoz. Ezalatt elered az eső, s egy kunyhóba sietnek, ahol kettesben maradnak. Dongi megkapja lakosztályát, ám ezután nem sokkal járvány tör ki a palotában. Félnek, hogy a koronaherceg beteg lesz. Dongit gyanúsítják, hogy ő fertőz, a Büntető Törvényszék vizsgálatot indít, így letartóztatják a szolgálóit is. Dongi elmegy Dzsáng királynéhoz, hogy elmondja, nem ő fertőz, erre a királyné porig alázza…

33.rész
„Nyomozás a járvány után”
Dongi megígéri Dzsáng királynőnek, hogy három napon belül kideríti, hogy mi okozza a járványt, de zsákutcába kerül. Ha kiderül mi okozza, az csak a véletlen műve, de nem biztos, hogy időben, hogy ezzel megkegyelmezzen a királyné, és hogy ne tegyék ki kínzásnak. Közben azt beszélik, hogy kínai követség érkezik a fővárosba…

34.rész
„A kínai követség”
A érkezik a kínai követség, hogy elhozza a hírt: a kínai császár elismeri a koronaherceget. Ennek eredménye, hogy a Déli Frakció tagjai szilárd hatalmi pozíciókba kerülnek. Semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, hogy minél többet megtudni Dong-iről ezért a lány félve őrzött titka veszélybe kerül.

35.rész
„Lelepleződések”
Szó Jong-gi testőrparancsnok rájön, hogy Dong-i Csve Hjon Vo lánya. A Déli Frakció tagjai, menteni akarják ami még menthető, ezért lázasan keresnek egy eltűnt határvédelmi naplót, amit át akarnak adni a kínai követeknek. Ok-dzsong végső kétségbeesésében fogadást rendez, amelyre mindenkit meghív a palotába azzal a hátsó szándékkal, hogy ez idő alatt átkutathatják a házakat…

36.rész
„A napló”
Ok-dzsong a kínaiaknak tartott ünnepség alatt átkutattatja Dongi és barátai hazát, hogy megtalálja a határvédelmi naplót, amivel elismertethetik fiát trónörökösnek. Ok-dzsong megtiltja, hogy bárki otthagyja az ünnepséget, így nem tehetnek semmit, hogy megakadályozzák az átkutatást. Szukdzsong megtudja, ezért kideríti, hogy kik a hazaárulók…

37.rész

„Vívódások”
Dongi egy kémiai módszerrel bebizonyítja, hogy a Inhjon királyné ártatlan. Dzsáng királyné már nem tehet semmit. Még fiát is feláldozná, hogy hatalmát megtartsa. Bátyját és a többieket letartóztatják. Ok-dzsongot még a Déli Frakció is magára hagyja. A király aggóddik gyermeke miatt. A királynét trónfosztják…

38.rész
„A megvalósult álom”
Dzsáng királynét megfosztották hatalmától, de mivel fia a koronaherceg, így királyi ágyasi posztjára helyezik vissza. Az úrnőt megrázzák a történtek. Végrehajtják az ítéleteket, Dzsáng Hidzsét száműzik, O Tepungot és fiát is. Dongiék boldogok, Inhjon királyné visszakerülhet a trónra. Inhjon hálás Donginak, mivel bebizonyította ártatlanságát. Boldog mindenki, a király kinevezi Dongit királyi ágyasának…

39.rész
„Egy új kezdet”.
Dongi ettől fogva Szukvon úrnő, a Déli Frakció bűnössége kiderült. Egy kis idő múltán a Déli Frakció újra tervet eszel ki. Újrakezdődnek a gyilkosságok, és kiderül a régi titok…

40.rész
„A Penge Szövetség nyomában”
Inhjon engedélyezi Donginak, hogy elmenjen a palotából, hogy nyomozzon Sim Untek segítségével. A városba mennek álruhában, hogy kiderítsék a kézjelek általi kínai számokat. A gyilkosságok folytatódnak, és Csonszu ismereteit felhasználva nyomozni kezd. A Déli Frakció újraéledezik…

41.rész
„A Hat Tan Könyve”
Újjáéled a Penge Szövetség, hogy bosszút álljanak. Dongi elleni támadás során kiderül, hogy ki is ő valójában, és az új vezér Gedóra, Dongi gyermekkori barátja. A gyilkosságok megakadályozása érdekében Dongi, Sim Untek, és Szo Jonggi megpróbálja kideríteni, kik a gyilkosok. Ezért a Hat Tan Könyvét hívják segítségül, hogy megfejtsék a kézjeleket, amivel anno az egykori főfelügyelő próbált üzenni…

42.rész
„Hátbatámadás”
Dongiék rájönnek, hogy ki áll a merényletek mögött, és bizonyítékot próbálnak találni, hogy leleplezzék a bűnösöket. Szukdzsong király visszaengedi a száműzött tisztviselőket. Dongi már mindent tud, erre Dzsáng rájön, és a gyilkosság is megfordul a fejében, csakhogy Dongi ne találjon bizonyítékot. Gedóra ellen hajtóvadászat indul, és aki bújtatja, azt megölik…

43.rész
„Törvényesség vagy szerelem”
Az új Penge Szövetség vezérét, Gedórát Dongi megszökteti, de a király meglátja. Dongit hazaárulással vádolják, ezért halálbüntetés vár rá. A király nem akarja ezt, ezért megkéri, hogy hazudjon. Dzsáng úrnő és Hídzse boldog, hogy végre eltűnik az életükből Dongi, ezért új terveket szőnek. Letartoztatják Dongi udvarhölgyeit, ezzel bűntudatot keltve benne. Dongi elmegy a minisztériumba, annak ellenére, hogy Szukdzsong megtiltotta neki…

44.rész
„Az ítélet”
Dongi mindent bevall a minisztériumban, és Szukdzsong is későn ér oda, ezért nem tudja megakadályozni, hogy ítéletet hozzanak Dongi ellen. Gedórát halálra ítélik, Csonszut száműzik. Donginak el kell hagynia a palotát, ráadásul meghal a fiuk kanyaróban. Dongi megkeresi a királyt, miután újra terhes lesz, és ismét fia születik…

45.rész
„A tehetséges Joning herceg”
Joning herceg, miután elcsavargott, Dongi megbünteti. A fiút érdekli apja, és tervet eszel ki, hogy tudna az édeanyjával visszaköltözni. Az iskolában nem alakulnak jól dolgai. Dzsáng úrnő megpróbálja eltitkolni, hogy a koronaherceg nem egészséges. A Joning herceg általi dolgok találkozásokhoz vezetnek…

46.rész
„Güm napja” .
Joning herceg nem megy iskolába, és az álruhás királlyal tölti el a napját, miközben nem is tudja, hogy az apja az. Dongi felfedezi fia tehetségét, ezért mindent megtesz, hogy a legjobb tanárt kapja, és megvédje a frakciótól. A király a találkozás után döntést hoz. Inhjon királyné bizonyos akar lenni a koronahercegről. Az események elkerülhetetlen végkifejletek felé haladnak…

47.rész
„Ki lesz a koronaherceg?”
Joning herceg a palotába költözik, és megismerkedik apjával. Meglepődik, hogy ki is az valójában. Mivel iskoláskorú, a Királyi Akadémián kell tanulnia. Okos, de Dongi megkéri, hogy ne mutassa meg tudását. Egy darabig be is tartja ezt, de a király előtt büszkeségből megmutatja, hogy okosabb a többieknél. Szukdzsong büszke rá, Dzsáng úrnő bosszút forral. A fiának nem lehet utódja, és ha ez kiderül, akkor nem lehet király. Inhjon királyné szívbetegsége romlik, de addig nem szeretne meghalni, míg a trónörököst ki nem választják…

48.rész
„A beteg királyné utolsó nagy tette”
Joning herceg, tehetségének köszönhetően, csak olyan oktatásban részesülhet, amit csak koronaherceg kaphat. Dzsáng űrnő és a Déli Frakció ellenzi, mert féltik a koronaherceget. A király büszke fiára, nem változtat a döntésen, mivel hat évig nem tett semmit gyermekéért. Kim Guszonhoz megy, aki tanítani fogja Joning herceget. A királyné egyre betegebb, de megpróbálja elintézni, hogy Joning herceg legyen a trónörökös. Donginak elmondja, és fel kell fedni a koronaherceg nemzőképtelenségét. A herceg nem is tudja, hogy mi a baja. A két fiú összebarátkozik…

49.rész
„Boszorkányság”
A királyné lehetőséget ad Dzsáng úrnőnek, hogy ő maga mondja el, hogy fiának nem lehet gyereke. A látogatás után megbetegedik. Dzsáng Hídzse egy sámántól kér segítséget. A királynőn kívül csak a dajka tudja, mi a baja a koronahercegnek. A királyné egy rejtekhelyen őrzi, ezt csak egy udvarhölgy ismeri még a királynőn kívül. Hídzse emberei megtudják, hol a dajka, mivel kiszedik az udvarhölgyből, de megelőzik őket. A királynénak már csak órái vannak hátra…

50.rész
„Az utolsó esély”
Inhjon királyné meghal, és a király még gyászolni sem tud, mivel a miniszterek nyaggatják, hogy nevezze meg az utódját. A király nem tudja eldönteni, ki legyen az új királyné. A koronaherceg sokat van Joning herceggel, kialakul a testvéri viszony, de Dzsáng úrnőnek ez nem tetszik, mert szerinte Dongi befolyásolja Joning herceget. Dongi megtudja, hogy kik bérelték fel a sámánt, aki Inhjon királyné halálát okozta. Ha ezt megtudja Szukdzsong, akkor ő lesz a királynő, és Dzsáng úrnő végleg lemondhat mindenről…

51.rész
„A trónörökös könyve”
Dongi ajánlatot tesz Dzsáng úrnőnek a hercegek miatt. Dzsáng úrnő visszautasítja, mert ő akar lenni a királynő, és hogy fia legyen majd egyszer az új király, annak ellenére, hogy eltitkolja fia betegségét. Joning herceget vádolják azzal, hogy ő lopta el a könyveket, amelyeket a király taníttatására használnak, mert hogy ő akar trónörökös lenni. Gün megvédi testvérét. Titkos kirándulásuk nem úgy történt, ahogy azt szerették volna, ezért Joning herceget veszik elő…

52.rész
„Csellengők”
Joning eltűnik a palotából, de kiderül, hogy lopással vádolják, még a csendőrségre is bevitték, és kalandosan tér haza. A Déli Frakció lehetőséget lát arra, hogy Joning hercegtől megszabaduljanak. Megzsarolják a királyt, száműzze Joning herceget. Gün nem akarja, hogy elmenjen, s mivel nagyon szereti testvérét, bevallja apjának a betegségét…

53.rész
„A tűzvész”
Elterjedt hír, miszerint Jun asszonyt letartóztatják, és, hogy beteg a koronaherceg. A Fiatalok Frakciója és a Déli Frakció nem enged. A Déli Frakció és Dzsáng úrnő teljesen egyedül maradnak. Dzsáng úrnő és Hídzse azt a tervet szövi, hogy meggyilkolják Joning herceget. Dongi, miközben megvédi fiáthogy , súlyosan megsérül…

54.rész
„Az ítélet”
Amikor dzsáng úrnő bérgyilkosai bekerítik Joning herceget, Dongi megvédi fiát, de súlyosan megsebesül. Sikerül megmenteni az életét. A bűnösöket elfogják. Szukdzsong tehetetlen, mivel figyelembe kell venni a koronaherceget, aki könyörög apjának, hogy kegyelmezzen meg anyjának. A király dönt…


55.rész
Gyász és nász"
Dzsáng úrnőt halálra ítélik. Dzsáng utolsó kívánsága, hogy a király nézze végig kivégzését. Anyja halála Jun herceget megviseli, és testvérével is megromlik viszonya. Dongi azt szeretné, ha mind a két fiú koronaherceg lenne, ezért nem vállalja el a királynéi posztot. Új királyné kerül a palotába, Invon, egy nagyravágyó nő. Joning herceget meg akarja házasítani, hogy menjen el az udvarból…

56.rész
„A kis herceg házassága”
Invon királyné elrendeli, hogy Joning hercegnek meg kell nősülnie, hogy ennek következményében elhagyja a palotát, de ezt Dongi nem engedi. Az udvari Számvevőszék Dongi mellett áll. Egy titokzatos támadó Dzsáng Mujolra támad, de nem tudni miért. O Tepung és fia megtudja, hogy házasodni készül a herceg, az Udvari Zeneakadémia vezetőjét megkörnyékezik, hogy ezáltal beházasodhatnak, annak ellenére, hogy nincs is lány a családjukban…

57.rész
„A király döntése”
Dongi elmondja a királynak, hogy azt szeretné, hogy mindkét fia legyen majd egyszer király, megelőzve a rivalizálást, ezért Szukdzsong bezárkózik a lakosztályába, és senkit nem fogad ez idő alatt. Senki nem tudja, mit határoz a király. Dongi barátai attól félnek, hogy a király felségárulásnak minősíti a kijelentést, viszont a Fiatalok Frakciója ezt reméli. Közben Szukdzsong titkos parancsot küld, amiből kiderülhet valós szándéka…

58.rész
„A nem várt fordulat”
Dzsáng Mujol pozíciója megerősödik, amikor Invon királyné a trónra kerül. Dzsáng-ból hadügyminiszter-helyettes lesz, majd egy tervet talál ki annak érdekében, hogy Dongi-t és fiát eltüntesse a palotából. Szukdzsong amíg távol van, Mujol azt találja ki, hogy úgy intézi a dolgokat, mintha Dongi valamit tenni akarna a koronaherceg ellen. Így letudja tartóztattatni Dongi-t. Ám nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt akarta. Mindez Dongi-nak és barátainak köszönhető...

59.rész
„Önfeláldozás”
Dzsáng Mujol-t és bűntársait letartóztatják. A király ennek következményében úgy dönt, hogy lemond a trónról, hogy ne forduljon elő többé hasonló eset. Senki nincs rá hatással. Invon királyné úgy határoz, hogy Dongi fiát, Joning herceget örökbe fogadja, így bebiztosítva jövőjét. Dongi és a királyné jó barátok lesznek. Dongi elhagyja a palotát, hogy ne zavarja össze fiát...

60.rész
„A történet vége”
Dongi elhagyja a palotát, majd a szegényeken segít, ahogy azt apja és bátyja anno tette. Segítséget kér tőle egy kislány, mivel az apját gyilkossággal vádolják. Dongi csak titokban kaphat segítséget, mivel elhagyta a palotát. Nyomozása alatt olyan ügyre talál rá, ami a legfelsőbb körökig vezet. Szukdzsong bánatos, hogy Dongi elment a palotából, és a kis herceg úgy gondolja anyja elhagyta. A királynak ki kell találnia, mivel hozhatná helyre a helyzetet, s ehhez egy olyan döntést kellene meghoznia, amely kihatna az egész ország

Doramák szentélye♥
Doramák.♥
~♥~
K-pop.♥
Keresés

Copyright MyCorp © 2024
Ingyenes honlap létrehozása с uCoz